Áldott Ünnepeket!

Gondolatok a könnyekről

Nem az a bátor ember, aki nem fél, hanem az, aki mer félni.

Fogalmam sincs arról, hogy mikorra datálódik a tény, hogy a sírás a gyengeség védjegyévé lett. Pedig sírni: az egyik legőszintébb emberi megnyilvánulás. Szót kér a torlaszokkal körbevett szív és megindulnak a könnyeink. Ha hagyjuk…

Itt nem arra gondolok, amikor minden apróságon eltörik a mécses – bár minden bizonnyal ennek is oka van. (És természetesen arra sem gondolok, amikor kis és nagy gyerkőcök egymással versengve hisztiznek az új, újabb és legújabb kütyükért.)

Sírni emberi dolog. És őszinte. Csakhogy ma őszintének lenni rettentő ciki.

Önjelölt hősnek lenni, trágárkodni, másokat lerúgni, előnyös helyzetünkkel visszaélni nem ciki, de sírni az…

Mert megpattan a tökéletesség zománca és íme, máris „kilóg a lóláb”. Pedig éppen ez az, amitől emberivé válik a sírás. „De hát egy nagyfiú mégsem sír” – cseng a fülemben a négyévesét korholó anyuka hangja, miután csemetéje hatalmasat zúgott a flaszteren és mindkét térdén rútul lenyúzta a bőrt. És a négyéves nagyon hamar megtanulja, hogy elfojtsa a könnyeit, ha azt akarja, hogy az anyja „hősnek” lássa. Hogy tíz év múlva az első szerelme hősnek lássa… az osztálytársai… hogy a felesége, a főnöke… nem is sorolom.

„Egy ilyen nagyfiú nem sír…” „Férfiember nem könnyezik…”

De hát miért nem? Amikor bitangul fáj… Mert a szomszéd fiú sem sír és különben is, mit szólnak ehhez a szomszédok? Mit szól majd a falu népe?

Szerintem: Amit akar…

Emlékszem, amikor egykori szerelmem elnézést kért, mert sírva fakadt egy régi dal hallatán, amit a fiatalon elhunyt bátyja hallgatott annak idején… Nagyot nőtt a szememben ez a sokat megélt, dolgos, mély érzésű ember, aki vállalta a könnyeit, bár soká szabadkozott emiatt…

Szeretem az őszinte, emberi megnyilvánulásokat. Akkor is, ha ez ma „ciki”.

Megfigyeltem saját magam tekintetében is - noha ritkán fordult elő nyilvánosan – hogy miután mások előtt elsírtam magam, kedvesen mosolyogva bezsuppoltak a „túlérzékeny” címzetű almappába, ahonnan később már nemigen volt menekvés. Én lettem a „sírós lány a rózsaszínű ernyővel” – csak mert hébe-hóba így törnek utat az érzéseim…

A magam részéről nagyon szomorú lennék, ha egy érzelemszegény, könnyképtelen bádogkocka mellett kellene leélnem az életem, akibe mindig ugyanazt a zsetont kell bedobni reggel, és huszonnégy órán át a kívánt hőst testesíti meg hibátlanul, s akinek az a legfőbb büszkesége, hogy életében soha el nem sírta magát…

Összegzésként pedig annyi jut az eszembe, hogy az ember, ha férfi, ha nő, ha kis felnőtt, ha nagy gyerek, sokkal inkább „érzékeny” legyen, mint érzéketlen tuskó.

Őszi hangulat

Most, hogy végre van időm...

Labirintus Kiállítás Szentendrén

Labirintus Kiállítás a MAOE szervezésében!

Találós kérdés

Nyár

Noha nyári a kép hangulata, ez már egy kis kitekintés az Szitakötő őszi számába :)

Szitakötős meglepetés :)

Szitakötős foglalkozás a Bárczi Gusztáv Készségfejlesztő Iskolában. 
A csodabuborék című mesémet hallgatják a gyerekek.

Szöveg és kép forrása: Liget Műhely: https://www.facebook.com/photo.php?fbid=633445246741221&set=a.143073982445019.37725.100002272551332&type=1&theater


Szitakötős foglalkozás a debreceni Nagysándor József Általános Iskolában.

Szöveg és kép forrása: Liget Műhely: https://www.facebook.com/photo.php?fbid=634468629972216&set=a.143073982445019.37725.100002272551332&type=1&theater

Nyárváró

Nyúlcipő

Igaz, a húsvéti meglepi nem csizmában érkezik, mégis mindenkinek Boldog Ünnepet, szeretettel és beteljesült álmokkal teli nyúlcipőt kívánok!

A Nyúl :)

A korallszirtek világa

Csodabuborék a Szitakötőben

Régimódi hangulat

Medveváró

Télbúcsúztató:)

Évindító

Úgy érzem, hogy egyből jobb a kedvem és felszabadultabb vagyok, ha a nem létező tökéletes helyett a tőlem telhető legjobbra törekszem, ezért úgy gondolom, hogy idén is így teszek. Hamarosan új képekkel és ajánlásokkal jelentkezem.