Vége felé közelgett már a tél. A Nap egyre melegebben ontotta sugarát az ébredő vidékre, a havasok ölén megroggyant a hó, s a patakok kemény hátán repedve tört a jég. Micsoda reményteli nap volt ez a február végi, olvadt arannyal érő délután, melyben lüktető csíraként már benne ég a nyár! A kis hóember megérezte a meleget. Nyújtózkodott, szénszemeit dörgölte, s répaorráról le- letörült egy csillogó kristálycsöppet. Hiszen úgy maradna még! Mintha csak tegnap múlt volna az a fagyos, januári vasárnap délelőtt, amikor meglátta a napvilágot. A három pirosarcú kisgyerek emléke még elevenen benne él: a kék sapkás Ferkóé, a zöldcsizmás Janié meg Pankáé, a copfos kisleányé. Örökre magával vinné ezt a három gyerekarcot, mindenüvé! Ám tudjuk, a természet rendje örök. A tél tavaszra vált, a gyerekek sorra felnőnek, s a kis hóember érzi: menni kell. Mi ez az eleven hang, mely a szívéből szól hozzá? Ki ez az ismeretlen ismerős, aki, bár ő maga maradna, mégis menni készteti? A kis hóember szertepillant: körös-körül csupa hó meg jég, még egybefüggő, fehér mező, de a levegőben, mint ezerszín pillangó, már ott táncol a ragyogó, tavaszi sugár. A szomszéd ház eresze csepegni kezd, s a kis patak is egyre sebesebben szórja kristály-cseppjeit. A lábnyomok apró völgyein átdidereg a fagyott, barna föld. Kismadár villan az égen, mintha az eleven hang birtokosa, de nem: a kis hóember tudja, hogy ez a hang egészen máshonnan érkezik. Búcsút vesz hát az ismerős vidéktől, melynek lankáit, fenyveit, dermedt kristály-muzsikáját örökre a szívébe zárta, búcsút vesz a kergetőző gyerekektől, a jókedvű hócsatáktól, az ébredő tavasz meleg sugarától.
Reggel Ferkó szaladt ki elsőnek, a kék sapkás fiú. "A hóember! A hóember!" - kiabálta, ahogy a torkán kifért. Azután nagy szemeket meresztett: a hóember nem volt sehol. Helyét csupán az ócska fazék jelezte, két széndarab, meg a répa, melyben megállt az olvadt hólé. Már virradt, s a keleti égen csodás, arany fényfolyam tündökölt. "Jani, idenézz!" - kiáltotta Panka, s a három gyerek összefogózva, önfeledt örömmel köszöntötte az álmából ébredő hóvirágot, a kis hóember ajándékát.
(Holland mese nyomán.)
0 hozzászólás:
Megjegyzés küldése